Ciprus szigetére az emberek először az időszámításunk előtti 10. évezredben érkezhettek, akik a civilizáció fejlődésével a kisebb törzsekből városállamokat alapítottak. Ciprust az ókorban a görögök, majd a perzsák és a rómaiak is meghódították, rézbányászata miatt mindegyik kultúra szemében fontos szigetnek számított. A kereszténység az elsők között nyert teret itt: az ortodox egyház lett az első önálló, keresztény gyülekezet.
A Római Birodalom bukásával Ciprust a bizánci birodalom kebelezte be, és tőlük csak a 12. században foglalták el a keresztes lovagok, Oroszlánszívű Richárd vezetésével. Az angol király Limassol környékén szállt partra, majd a város elfoglalása után itt is tartotta esküvőjét hitvesével, Berengáriával.
Két évvel később a Templomos Lovagrend megvásárolta tőle a királytól a szigetet, ám az üzlet nem tartott sokáig: hamarosan Lusignani Guido-hoz került, akinek leszármazottai az általa alapított Ciprusi Köztársaságot több mint mint 300 évig vezették.
Ciprus térképe 1562-ből, a római Marius Kartaro (MK) ábrázolásában
Ciprus történelmének következő állomásaként a szigetet ezt követően a velenceiek kaparintották meg, akik uralmuk alatt az Oszmán Birodalom folyamatos támadásainak kereszttüzében álltak. A törökök végül csaknem száz év után legyőzték a velenceieket, és a szigetet beolvasztották a birodalmukba. A török uralkodók komoly kedvezményeket adtak a szigetnek: nem csak hogy nem lett kötelező a muzulmán vallás, de a meglévő keresztény ortodox vallás szabad gyakorlását is megengedték.
A 19. század végén az addigra jelentősen leggyengülő Oszmán Birodalom bérbe adta Ciprust az angoloknak, akik 1925-ben, a szigetet teljesen kisajátítva koronagyarmattá alakították át. Mivel a sziget lakossága elsősorban görögökből és törökökből állt, ez némileg tovább bonyolította a dolgokat: az angolok saját adminisztrációt és hivatalokat alkalmaztak, megpróbálták saját országuk formalitásainak megfelelően szabályozni Ciprust. A bal oldali, angol minta szerinti közlekedést is ebben az időszakban tették hivatalossá, ami a mai napig megszokott.
Ciprus újkori történelmének nagy fordulata, a kettészakadáshoz vezető út
A sziget a függetlenségét 1960 október 1-én nyerte el, ám a britek mellett Görögország és Törökország is igényt tartott a szigetre, lakosainak védelmében. Ennek eredményeként, és a béke fenntartása miatt mindhárom ország katonai bázisokat hozott létre, és állomásoztatott a szigeten. A sziget lakossága között etnikai hovatartozásuk szerint egyre inkább feszültségek jelentkeztek: a törökök és görögök közti villongások egyre inkább összetűzésekbe torkolltak.
A kettészakadó Ciprus, a görög – török ellentét
1963-ban létrehozták a ‘Zöld Vonalat’, mellyel a két népcsoportot próbálták meg szétválasztani – Ciprus déli részét görög, az északit török területnek szánták. Ez sem hozott igazi megoldást, így 1974 júliusában a görög-ciprióták puccsot kíséreltek meg, amivel megpróbálták Ciprust Görögországgal egyesíteni. A törökök ezt nem hagyták válasz nélkül: néhány nappal később Törökország több tízezer katonát mozgósított a szigetre, amivel elkezdték az északi részek megszállását. A lakosság a katonai cselekmények hatására azonnal reagált: sziget északi részén lakó görögök, azaz több mint kétszázezer ember szinte mindent otthagyva délre menekült, míg a déli régiók török lakossága északra vándorolt. Ciprus történelmének további szomorú pillanataként a fővárost Nicosiát szintén kettéosztották, a két részt elválasztó vonalat aláaknázták, és azóta is szigorú katonai ellenőrzés alatt áll.
A kettéosztott főváros, a választóvonal a török Észak-Ciprus és a déli görög rész között
Ciprus két része – a görög és a török oldal
A török fennhatóság alá tartozó északi rész kikiáltotta függetlenségét, és Észak-ciprusi Török Köztársaság néven saját államot hoztak létre. Ezt az államot hivatalosan azóta is csak Törökország ismeri el, és ápol vele kapcsolatokat. A ciprusi helyzet miatt Görögország és Törökország miatt évtizedekig fagyos volt a hangulat, a béketárgyalások eredményeire egészen 2003-ig várni kellett: ekkor hivatalosan is megnyitottak egy határátkelőt Nicosia belvárosában, amit később több is követett.
Ciprus 74-es kettészakadása óta Észak-Ciprus rész lemaradt a fejlődésben, míg délen többek között az angol tőkének is köszönhetően folyamatosak voltak az építkezések, beruházások. Az északi részt érezhetően leginkább csak az utóbbi években fejlesztik, mivel szinte még érintetlen természeti szépségeinek köszönhetően egyre inkább az idegenforgalom középpontjába kerül.
Nicosia török része, Észak-Ciprus
Ciprus történelmének újabb fontos mérföldköve 2004 május 1-én valósult meg, amikor a déli részen elterülő, hivatalos nevén Ciprusi Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz, Magyarországgal egy időben.
Ciprus déli részét ezen időszak óta a turizmus tovább erősítette, napjainkra pedig az egyik legkedveltebb sziget a Földközi-tengeren, amelyet nyaralók milliói keresnek fel. A déli oldalon elhelyezkedéséből adódóan már kora tavasztól egészen késő őszig remek az idő, ezzel a nyaralószezon időszakát is kibővítve. A méretes sziget nyugati oldalán Páfosz (Paphos), míg a keleti részén Larnaka (Larnaca), Agia Napa (Ayia Napa) és Protaras számítanak az utazók első számú bázisának.
Ciprusra két nagy légikikötőjébe, a páfoszi repülőtérre és a larnakai reptérre Magyarországról is folyamatosan érkeznek nyaralójáratok. Ciprus másik nagy előnye, hogy fapados repülőgépekkel (pl. Wizz vagy Ryanair) egyéni szervezésben rendkívül könnyen elérhető mind a nyugati, mind a keleti oldal szinte egész évben, és rengeteg ajánlott szállás közül választhatnak az utazók.
A nyaralók által ajánlott , jó visszajelzést kapott szállások listája:
A legjobb szállodák és apartmanok listája Larnakában…
Az ajánlott, legjobb értékelésű szállások listája Ayia Napában…
A legjobb szállások Páfoszban…