Hala Sultan Tekke

 

Hala Sultan Tekke

(Hala Sultan mecset, Mosque of Umm Haram)

 

A muszlimok szent zarándokhelye a larnakai repülőtértől mindössze 5 km távolságra fekszik. Bár a pontos életkorát a régészek sem tudták pontosan kideríteni, az építmény alapjai kétezer évesnél is régebbiek.
 

Hala Sultan Tekke, Larnaka

 

A Hala Sultan Tekke építésének legendája egy szomorú eseményt mesél el: időszámításunk előtt, a 7. században vetettek először szemet a muszlimok Ciprusra, és intéztek támadást a sziget akkori lakossága ellen. A támadás vezetője, Ubada bin al-Samit a hadjáratra magával vitte idős feleségét is, Umm Haram-ot. A támadás elhúzódott, a muszlimok nehezen jutottak városról városra, mígnem a Larnaka térségében az addigra legyengült Umm Haram leesett az öszvérről, és nyakát törte.

Umm Haram elvesztése iránti fájdalomból a hadvezér síremléket építtetett, közvetlenül a tragédia helyszínén. Az évszázadok lassú múlásával a síremlék lassan a feledés homályába veszett, egészen az 1700-as évek közepéig. Amikor egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismét felfedezték a sírt, a helyi muszlim vallási vezető szent hellyé nyilvánította, és elrendelte egy mecset felépítését. Az épületet közvetlenül a síremlék fölé emelték, mely ma is megtekinthető a mecsetben - rácsok védik a külvilágtól.

A fő bejárati kaput a rajta álló tábla szerint 1813-ban építették: az építők neve és néhány idézet olvasható rajta.

A mecset kertjét személyesen a környéket akkoriban irányító pasa tervezte. A kertbe egészen a 19. századig fontosabb török elöljárókat is temettek (fejfáik ma is láthatóak), azonban az 1900-as évek második felétől felhagytak ezzel a szokással.

A műemléknek nyilvánított főépületet, valamint a hozzá tartozó kiszolgáló épületeket 2004-ben újították fel, így a Hala Sultan Tekke ma is jó állapotnak örvend. 2010-ben ugyan valaki megpróbálta megrongálni az épületet, molotov koktélt dobtak az épületre, ám szerencsére nem történt személyi, vagy anyagi sérülés.

A mecset elnevezése a feleség nevéből származik: az Umm Haram név törökül Hala Sultan-t jelent. A több tucat fából álló pálmaerdő, ami körülveszi az épületeket, szintén évszázados múltra tekint vissza. Az évek során a Hala Sultan Tekke a muszlimok körében fontos zarándokhellyé vált, messze földről érkező hívők ezrei teszik tiszteletüket itt évről-évre.

 

 

Hala Sultan Tekke galéria, képek

 

hala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215032.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215035.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215038.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215043.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215047.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215068.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215070.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215085.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215092.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215093.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215095.jpghala-sultan-tekke-ciprusonhuPB215098.jpg

 

 

Hala Sultan Tekke hasznos információk

Weboldal: -
Város: Larnaka
Koordináták: 
34.884901,33.609107
Belépő: -
Nyitva tartás: 9:00-17:00

A cipruson.hu működése során a legtöbb honlaphoz hasonlóan sütiket (cookie) használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához.