Polis

 

Polis (Polis Crysochous)

(Polis)

 

A sziget északnyugati részén, zöldellő környezetben elterülő, aprócska település neve görögül 'város'-t jelent.

 

Polis, Nyugat-Ciprus

 

 

Polis Ciprus egyik legszebb régiójában, az Akamas-félszigeten található, a közeli erdőkben bújik meg többek között Afrodité Fürdője is. A csendes, nyugodt környéket főként a természetet kedvelők látogatják, mivel rendkívül jó túrázási lehetőségek adódnak a lankákkal tarkított vidéken.

A várost kb. háromezer évvel ezelőtt alapították, ám akkor még nem Polisnak, hanem Marion-nak hívták. A legendák szerint maga Akamas, Thesezus (Tézeusz) fia kötött itt ki hajóval a trójai háborút követően, és ő alapította a mai település elődjét. 

Az ókorban és középkorban Ciprust megszálló birodalmak közül a rómaiak, bizánciak, törökök egyaránt tiszteletüket tették a környéken.

A Páfosztól kb. 30 km-re fekvő városkában hangulatos éttermek, boltok sorakoznak, melyek főként a tengerpart menti utcákban helyezkednek el. Még a legnagyobb nyári zsúfoltságban is csendes hely, viszonylag kevés látogatóval.

 

Polis, Ciprus

 

Polis állandó lakossága kb. 3500 fő, akik főként a mezőgazdaságból, és az idegenforgalomból élnek. 

A közeli tengerpartok sárgás-barnás színű, kisebb-nagyobb kavicsokkal borítottak, több napernyőkkel kiépített szakasz is található a közelben.

 

 

 

 

A cipruson.hu működése során a legtöbb honlaphoz hasonlóan sütiket (cookie) használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához.