Ciprus legnagyobb repülőtere a sziget keleti oldalán helyezkedik el, mindössze néhány kilométerre Larnaka városától. Az évente több, mint 8 millió utast fogadó nemzetköti repülőtér szolgálja ki Larnakát, a népszerű Agia Napa és Protaras térségébe érkező nyaralókat, sőt közelsége miatt a főváros, Nicosia lakosságát is.
A larnakai repülőtér a páfoszi repülőtérhez hasonlóan a Hermes Airports üzemeltetésében működik, melynek koncesszióját 25 évre nyerte el az ciprusi államtól. A magyar utazók számára fontos, hogy a Larnaka Nemzetközi Repülőtér (Larnaca International Airport, kódneve: LCA) Magyarországról is elérhető, mivel egész évben érkeznek fapados repülőjáratok Budapestről Ciprus keleti részére.

Mivel a repülőtér mindössze 5 kilométerre fekszik Larnakától, a városba jutni egészen egyszerű. A légikikötő épülete elől rendszeresen közlekedő helyi buszjáratok indulnak, taxiállomás is működik itt, vagy az autóbérlő cégeken keresztül igénybe vett bérjárművel lehet eljutni a célállomásra.
A viszonylag modern, 2009 novemberében átadott új terminálépület 0 – 24 órában nyitva tart, benne vámmentes üzlet, kávézók, ajándékboltok, autókölcsönzők működnek. A kb. két kilométerre fekvő régi terminál, melyet 2009-et megelőzően használt az utasforgalom, ma is működik, viszont azt csak a teherforgalom, a magánrepülőgépek, és a diplomaták használják.

A 2009 óta működő, új terminál Larnaka repülőterén
A repülőgépek egy kifutót használnak le- és felszállásra is, mely 2994 méter hosszan biztosítja a zavartalan helyet.
A repülési menetidő Magyarországtól Ciprusra (vagy vissza) két és fél és három óra közötti időtartamot ölel fel, melyet több tényező, pl. Ciprus aktuális időjárása vagy egy esetleges menetrendbeli csúszás behozása is befolyásolhat. Budapest (BUD) és Larnaka (LCA) között a WizzAir üzemeltet fapados repülőjáratot, mely így egész évben megközelíthetővé teszi a sziget keleti régióját a nyaralóknak, a néhány napos városlátogatásra érkezőknek, és kint dolgozó magyarok számára.
Az ajánlott 2022-es szállások Larnakában nyaraláshoz vagy városnézéshez itt találhatóak…
Az utasbiztosítások összehasonlítását pedig itt tudod megnézni, majd a szimpatikusat online megkötni.
Larnaka repülőtere számokban, hasznos és érdekes információk
- Terminálépület: 1 db, kb. 100.000 négyzetméter
- 72 check-in pult
- 13 beszállókapu
- Parkolóhelyek száma autók részére a repülőtér előtt: 2548 db
- Egyidejűleg 28 repülőgép állomásoztatására alkalmas parkoló
- 5 poggyászkiadó szalag
Larnaka repülőtér koordináták: 34.873245, 33.605561
Valós idejű járatindulások és érkezések a larnakai repüléren: hermesairports.com/flight-info/arrivals-and-departures-lca
Ciprusi nyaraláshoz, városnézéshez 2022-ben ajánlott utasbiztosításért kattints ide.