Ha valaki egy igazán sokszínű, történelemmel átszőtt, mégis modern hangulatú városra kíváncsi Cipruson, Paphos, avagy Páfosz látnivalói felfedezése egyszerűen nem maradhat ki! Paphos nevezetességek terén ugyanis az egyik leggazdagabb település a Ciprus szigetén, melyek közül többnek a megtekintése szinte kötelező egy városnézés vagy nyaralás alkalmával.
Mi azért is kifejezetten szeretjük Paphos városát, mert nem csupán a romantikázásra vágyó párokat vagy a tengerparti nyaralás kedvelőit, hanem a kultúra, az ókori történelem és az aktív kikapcsolódás szerelmeseit is tárt karokkal várja. A legjobb páfoszi látnivalók meglátogatása alkalmával sétálhatunk ókori romok között, barangolhatunk szurdokokon át, megcsodálhatjuk a középkori emlékeket vagy akár a part menti sziklák vad szépségét, ahol Afrodité születetett a legendák szerint.

A saját repülőtere miatt Magyarországról, Budapestről repülővel is könnyen megközelíthető város Ciprus délnyugati részén fekszik, két nagyobb részre osztva: a tengerparti (Kato Paphos) és a magasabban fekvő (Pano Paphos) városrészekre. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy ugyan mindkét városrész más, de mindkettőnek megvan a maga bája. A tengerparti részeken a kikötő, az ókori maradványok és pálmafás sétálóutca varázsolnak el sokakat, míg a felsőbb részen a modern élet keveredik a hagyományos ciprusi életstílussal.

Az alábbi összeállításban bemutatjuk Paphos 20 legjobb látnivalóját, amelyeket szerintünk érdemes lehet városnézéskor meglátogatni akár tavasszal, akár ősszel, de még tengerparti nyaraláskor is. Ha szeretnéd, hogy a ciprusi nyaralásod igazán emlékezetes legyen, és megismernéd a sziget egyik legizgalmasabb városát, akkor merülj el velünk Páfosz látnivalói között és ismerjük meg őket!

Kato Paphos Régészeti Park (Kato Paphos Archaeological Park)
Ha csak egyetlen helyet látogatunk meg Paphos látnivalói közül és szeretjük a történelmet, Kato Paphos Régészeti Parkja legyen az. Ez a ciprusi nevezetesség az ókori világ olyan érdekes darabját tárja elénk, ahol a kétezer éves római kori villák fantasztikus mozaikjai a mai napig kifejezetten látványos és szép állapotban maradtak fenn. A Világörökség részét képező Páfoszi Mozaikokat és a régészeti parkot azért is tartják számon Ciprus legjobb látnivalói között, mivel a park bejárása során szinte olyan érzésünk lehet, mintha időutazáson vennénk részt: a széles sétányok, a romok és a mozaikpadlók mindegyike mesél valamit az ókori mindennapokról, ünnepekről és vallásos ceremóniákról.

Érdemes a délelőtti órákban érkezni, amikor még kevesebb a turista, és a kellemesen hűvös levegőben, kényelmes tempóban fedezhető fel a park minden szeglete. Fontos tudni, hogy nyáron nagyon nagy forróság tud itt lenni, és kevés az árnyékos rész, délután 1-2-kor nem a legjobb ötlet itt túrázgatni. A Páfoszi Régészeti Park legismertebb részei közé tartoznak a Dionüszosz ház mozaikjai, amelyek mitológiai jeleneteket ábrázolnak lenyűgöző részletgazdagsággal, valamint Theseus és Aion villái is, melyek szintén fantasztikus látványos és aprólékosan összerakott, jó állapotú mozaikokkal büszkélkednek.

Ne hagyjuk ki a szintén Páfosz látnivalói közé tartozó, a Park területén lévő ókori színházat sem, mely a római időkben fontos közösségi szerepet töltött be, mögötte pedig világítótorony is emelkedik. Egy kiadós séta után pedig érdemes kiülni a közeli kávézók egyikébe, hogy megpihenve folytathassuk utunkat Paphos további látnivalói felé, mint amilyen a közeli tengerparti erőd, a pálmás sétány vagy a kikötő.

Fontos, hogy ha a lépten-nyomon hallott páfoszi mozaikokra vagyunk kíváncsiak, azt városnézéskor itt a Régészeti Parkban találjuk Páfosz látnivalói között!
Páfosz Régészeti Parkjának (és görög színházának, világítótornyának, mozaikjainak) koordinátái: 34.756784, 32.409404 (parkoló)
a páfoszi Királysírok (Tombs of the Kings)
A Királyok Sírjai, avagy a Páfoszi Királysírok név hallatán sok nyaraló azt gondolja, hogy itt legendás ókori királyok nyughelyeit láthatjuk. Valójában azonban Páfosz látnivalói között a királysírok területe az ókorban a paphosi előkelőségek és a helytartók szépen kialakított temetkezési helye volt. Mégis, a sírok grandiózussága és némelyik sír faragott oszlopsorai olyan pazar látványt nyújtanak, hogy a „királyi” jelző igazán találónak tűnik sokak számára. Ezeket a lenyűgöző sírhelyeket a Kr. e. 3. századtól a Kr. u. 3. századig építették – amint az a képeken is látszik, gyakorlatilag tengerparti sziklákba vájt, földalatti helyiségek és csarnokok.

Paphos látnivalói közül ez az egyik legegzotikusabbnak és leginkább magával ragadónak számító helyi nevezetesség, hiszen egyszerre tűnik előkelőnek és misztikusnak. A helyszín bejárása során érdemes kényelmes cipőt viselni, mert némelyik sírba (de a legtöbb fentről látogatható csak) csúszós lépcsők vezetnek, és a terep is egyenetlen, földes-köves ösvényekkel. Ha pedig a fotózás szerelmesei vagyunk, a nap állásától függően különböző napszakokban egészen más arcát mutatják a faragott oszlopok és a homokkő falak.

A Királyok sírjai körül a szinte mindig hullámzó kék tenger ad különleges keretet a történelmi emlékeknek. Érdemes nem rohanni, hanem akár két-három órát napot rászánni a hely megismerésére és a részletek felfedezésére, hiszen ez nem csupán egy „további ókori rom”, hanem egy egész temetkezési komplexum, tele rejtett szobákkal és csodás kilátópontokkal. Az pedig külön hozzátesz a látogatás élményéhez, hogy a nagyobb turistacsoportok sem mindig fedezik fel a sírok minden szegletét, így könnyen találhatunk egy csendesebb zugot, ahol átadhatjuk magunkat a letűnt korok hangulatának.

A Páfoszi Királysírok megközelítése és koordináták: 34.775108, 32.408300 (a körforgalomból parkoló nyílik), Tombs of the Kings Ave 63, Chloraka, Cyprus
Páfosz erődje (Paphos Castle)
A Paphos vára, vagy a Páfoszi Erőd a város egyik ikonikus jelképévé vált, és szinte minden helyi képeslapról visszaköszön ránk. A bizánci eredetű erődítményt az idők során többször átépítették, így ma is álló formáját a velenceiek, majd a törökök munkájának köszönhetjük. A tengerpartra néző masszív kőfalak között sétálni olyan élmény, amely tökéletesen visszaadja Paphos középkori és későbbi történelmét.

A vár tetejéről elénk táruló panoráma a paphosi kikötőre és a környező partvonalra kifejezetten szép, amiért érdemes felkapaszkodni a felső szintre. Sokan mondják, hogy a naplemente fényeiben a legszebb, de szerintünk akkor is mutatós a látkép, amikor szikrázó napsütésben tekintünk körbe. A Páfoszi Erőd (Paphos Castle) belső udvarában időnként kulturális eseményeket, koncerteket, színházi előadásokat is rendeznek, amelyek ilyenkor egy kicsit még különlegesebbé teszik az épülettel való találkozást (ezeket hirdetőtáblákra is ki szokták tenni a városban). A vár egyébként nem túl nagy méretű, akár fél óra – háromnegyed óra alatt is bejárható.

A paphosi vár meglátogatását városnézéskor érdemes összekötni a kikötő környékén tett sétával is. A vártól pár száz méteren belül számos hangulatos éttermet, kávézót találunk. Itt kóstolhatunk helyi specialitásokat, például friss halételeket vagy a ciprusi mezze gazdag fogásait. Késő délutáni vagy kora esti időpontban megkapó a kikötői forgatag: a halászok hazatérnek, a turisták pedig elkortyolnak egy pohár ciprusi bort. Nem is lehetne ennél tökéletesebb módja annak, hogy átérezzük a mediterrán hangulatot és felfedezzük Paphos látnivalói közül az egyik legfestőibb helyszínt.

Páfosz erődjének koordinátái: 34.755143, 32.407094 (a régészeti park és a kikötő mellett, Kato Pafoszban)
Paphos kikötője
A paphosi kikötő (térképeken Limanaki of Paphos, Λιμανάκι Πάφου) a város egyik legfotogénebb része. Akár nappal, akár este érkezünk ide, csónakok és jachtok ringatóznak a vízen, miközben a sétányon turisták és helyiek sétálgatnak. A kikötő környéke a középkorban is fontos védelmi és kereskedelmi szerepet töltött be (gyakorlatilag itt van az előzőekben említett Páfoszi Erőd is) manapság azonban inkább a turizmus központja. Családbarát és romantikus is egyszerre: az innen induló hosszan elnyúló parti sétány rengeteg szórakozási és kulináris lehetőséget kínál.

A kikötői élményhez hozzátartozik egy kellemes esti vacsora is valamelyik tengerre néző étteremben. Kóstoljuk csak meg a frissen fogott tengeri herkenytyűket, a híres ciprusi halleveseket, vagy merüljünk el a mezze fogások gazdag kínálatában. Egy pohár ouzo vagy helyi bor mellett figyelni a lassan alászálló nap fényjátékát valóban felejthetetlen pillanat egy városnézéskor vagy nyaraláson! Nap közben innen hajókirándulások is indulnak, hogy más szemszögből is rácsodálkozhassunk Paphos és a Ciprus délnyugati részének partjaira. A hajókirándulások során nem csak a város látványosságait ismerheted meg a tenger felől, hanem gyakran úszásra, búvárkodásra, naplemente nézésre is lehetőségünk nyílik.

A környéken található szuvenírboltok és árusok pedig lehetővé teszik, hogy hazavihessünk valamit ebből a varázslatos hangulatból. Paphos látnivalói közül a kikötő olyan találkozási pont, ahol az ókori történelem, a kultúra és a modern turizmus összhangban érvényesül.
Agia Kyriaki Chrysopolitissa templom és Szent Pál Oszlopa
A Panagia Chrysopolitissa templom (Αγία Κυριακή – Χρυσοπολίτισσα) nem csupán egy régi, szemet gyönyörködtető egyházi épület Páfosz látnivalói között, hanem egy olyan hely, ahol különböző korok maradványai találkoznak. A templom a 13. században épült, ám a területén és a templom körüli kertben ennél jóval korábbi, bizánci és kora keresztény emlékek is fellelhetők.

A romkertben sétálva megtekinthetjük Szent Pál oszlopát és a mozaikpadlók maradványait is, miközben a modern templom és az azt körülölelő kert különleges békét áraszt.
Szent Pál oszlopa (St. Paul’s Pillar, Στήλη Αγ. Παύλου) a Panagia Chrysopolitissa templom kertjében található nevezetességek közül a legfontosabb. A keresztény hagyományok szerint Pál apostol itt szenvedett el megkorbácsolást, mielőtt a római helytartó elé vitték. Ez a helyszín így vallási és történelmi jelentőséggel is bír Páfosz látnivalói között. Érdemes tudni, hogy Szent Pál oszlopa első pillantásra csak egy egyszerű kőoszlop (meglehetősen rusztikus kinézetű, hiszen az idő vasfoga alaposan megviselte), leginkább a mögötte rejlő legenda és vallási jelentőség vonzza a zarándokokat és a kíváncsi turistákat egyaránt.

Páfosz látnivalói közül egy városnézések a templomot késő délutáni vagy kora esti órákban érdemes megnézni, amikor a nap sugarai meleg fénybe vonják a templom köveit és a szomszédos romokat. Ilyenkor a hely varázslatos hangulata még inkább érvényesül, és páfoszi városnézéskor kifejezetten szép kis történelmi látnivalónak számít.
Agia Kyriaki Chrysopolitissa templom és Szent Pál Oszlopa megközelítése és koordinátái: 34.758218, 32.414302 (Páfosz part menti sétálóutcájától 300-400 méter, a tengerparti erődtől pedig 1200 méter, avagy 15-16 perc séta.)
Petra tou Romiou, avagy Aphrodité sziklája
A Petra tou Romiou, vagy más néven Aphrodité sziklája Ciprus egyik legismertebb és legikonikusabb természeti képződménye. Legelsőként azt érdemes tudni róla, hogy Afrodité szikláit Páfosz látnivalói közé soroljuk, mivel ehhez a városhoz van legközelebb, kb. 22 kilométerre. A legendák szerint itt lépett partra a habokból kiemelkedő Aphrodité, a szerelem és szépség istennője. Rengetegen keresik fel a helyszínt, akik szeretnének egy kis romantikus varázst csempészni az utazásukba, vagy kíváncsiak a sziget híres mitológiai örökségére.

A sziklát a Paphos és Limassol (Lemesos) közötti tengerparti útról nagyon könnyedén megközelíthetjük. Az autót a közeli parkolóban hagyva egy rövid sétával elérhetjük a kavicsos partot, ahonnan szép a kilátás a tengerre és a part menti nagy sziklaképződményekre. Sokan úgy tartják, hogy aki megmártózik a vízben Aphrodité sziklája körül, azt örök fiatalság és szerelem kíséri majd.

Afrodité születésének helye a legszebb arcát sok turista szerint naplemente idején mutatja, amikor a lemenő nap sugarai aranyszínű csillogással vonják be a tengerfelszínt és a partra mosott kavicsokat, de szerintünk Páfosz legjobb látnivalói közé tartozó Afrodité Szikláit gyakorlatilag bármikor érdemes meglátogatni. Érdemes tudni, hogy a Petra tou Romiou Ciprus szigetén nem csupán egy fotogén helyszín, hanem a helyi kultúra és hitvilág egyik fontos jelképe is, ahol a modernkori utazók kézzelfogható közelségbe kerülhetnek az ókori legendákkal.

Afrodité sziklájának megközelítése és koordinátái: 34.665395, 32.628029
Paphos óvárosa (Old Town)
Bár Paphos látnivalói közül a legtöbbet a tengerparton vagy annak közelében találjuk, kár lenne kihagyni a Paphos óvárosában való barangolást. A kicsit dombosabb, magasabban fekvő városrész szűkebb, macskaköves utcái, hagyományosabb kialakítású házai és modern kávézói keverednek, sajátos, néhol szinte bohém hangulatot teremtve. Egy laza séta során könnyen fedezhetjük a helyi művészeti galériákat, designboltokat és kézműves műhelyeket, ahol olyan különleges ajándékokra bukkanhatunk, melyekkel haza is vihetjük a ciprusi életérzést.

Az óvárosi piaca is kiváló hely, ha friss helyi termékeket, zöldségeket, gyümölcsöket, sajtokat vagy olívaolajat szeretnénk vásárolni. A környéken pedig számos tradicionális taverna csábít egy-egy finom ebédre vagy vacsorára. Érdemes megkóstolni itt is a mezeét, a halloumi sajtot, illetve a helyi borokat vagy éppen a kávékülönlegességeket. Ha szeretünk fotózni, akkor itt sok helyen készíthetünk hangulatos képeket az ódon falakról, a színesre mázolt festett kapukról és a sokszínű utcai graffitikről is, amelyek egyre nagyobb számban díszítik az óváros épületeit.

A városrész megújulásának része volt a Paphos 2017-es Európa Kulturális Fővárosa címe, melynek keretében több régi épületet helyreállítottak. Így aztán ma egy modern, mégis tradíciókat őrző negyedet ismerhetünk meg Páfosz óvárosában városnézéskor, ahol még a helyiek is gyakran szívesen beszélgetnek az érdeklődő turistákkal, és büszkén mesélnek városuk múltjáról és jelenéről. Ha igazán el akarod kapni Paphos szívverését, sétálj fel a dombra, és fedezd fel az óváros rejtett kincseit! Figyelem, ha autóval jövünk, itt nagyon sok az egyirányú utca.
Páfosz óváros koordináták (Old Town of Paphos): 34.775403, 32.421818
Paphosi Régészeti Múzeuma
Ha a szigeten töltött idő alatt kicsit mélyebb kultúrtörténeti betekintésre vágyunk, akkor a Paphosi Régészeti Múzeum is érdekes (térképeken Archaeological Museum of the Paphos District, illetve görög nyelven Αρχαιολογικό Μουσείο Eπαρχίας Πάφου találjuk).

A múzeumot Páfosz óvárosi negyedének délkeleti részében találjuk. Az intézményben gyakorlatilag összeállították mindazokat az értékes leleteket, amelyek a város és környékének gazdag történelmi múltjára világítanak rá. Az időszaki és állandó kiállításokon megnézhetjük a kő- és bronzkori használati tárgyakat, az ókor és a római korszak szobrait, ékszereit, mozaik- és kerámiatöredékeit, sőt még ókori sírköveket is.

A régészeti múzeum kiállításain végigkövethető Paphos térségének, illetve Ciprus nyugati oldalának történelme az őskortól egészen a késő római birodalomig. Megnézhetjük, hogy hogyan éltek, milyen rítusokat követtek a lakosok, és milyen kereskedelmi kapcsolatok révén virágzott fel Paphos az ókorban. A kiállítás sok téren modern, és interaktív elemekkel is kiegészülve mutatja be az egyes korszakokat, így akár a kisebb gyermekek is élvezhetik a felfedezést.
Mivel Páfosz Régészeti Múzeuma nem túl nagy méretű látnivaló, egy-két óra alatt kényelmesen bejárható, és érdemes fejben tartani, ha egy forró nyári délutánon egy kis hűvöset szeretnénk, vagy egy borúsabb-esősebb napra beütemezni városnézés során. Az egyik legjobb dolog a belépő ára, mely ingyenes! Paphos látnivalói közül ez a múzeum kitűnő választás, ha szeretnél jobban elmélyülni a város múltjában.

Páfosz Régészeti Múzeumának megközelítése és koordinátái: 34.771476, 32.430080
Páfosz állatkertje, a Paphos Zoo
A városnézés és a történelmi nevezetességek meglátogatása mellett érdemes tudni, hogy Páfosznak saját állatkertje is van, a Paphos Zoo. A helyi állatkert nem túl nagy méretű, de családoknak az egyik legjobb program, főleg ha gyerekekkel érkezünk Ciprusra nyaralni vagy városnézésre.

Fontos tudnivaló, hogy Páphos állatkertje a városon kívül található, Páfosz központjától 18 kilométerre északra, így vagy busszal, vagy bérelt autóval tudunk ide eljönni. A sziget egyik legnagyobb és legjobb állatparkjának számít, ahol több egzotikus állatfajjal is találkozhatunk, pl. oroszlánokkal, zsiráfokkal, zebrákkal, makikkal és persze sok-sok színes madárral. A park egyik legnagyobb vonzereje az időnként megrendezése kerülő papagájshow.

A Paphos Zoo területe egészen rendezett és tágas, igyekeznek minél természetesebb környezetet kialakítani az állatoknak. A tavak és zöldövezetek mellett a gyerekek számára kis játszóteret is kialakítottak, így a kicsik még inkább élvezhetik a látogatást. Lehetőség van rá, hogy néhány kisebb, barátságos állatot kézből etess, vagy közeli fotókat készítsünk velük. A bejáratnál és a park területén belül is vannak büfék és kávézók, ahol akár elfogyaszthatunk egy könnyű ebédet.

A Paphos Zoo-ban Cipruson egy kis időre kiszakadhatunk a városnézés forgatagából, de érdemes tudni, hogy a belépődíjak ide nem túl olcsók, 18 Euro / felnőtt, és 10 Euro / gyerek (2 -12 év között) a tarifa, 2 év alatti gyerekeknek ingyenes.
Páfosz állatkert koordináták és megközelítés: 34.894201, 32.342132 (a városközponttól 18 kilométerre)
Korall-öböl (Coral Bay)
Azok számára, akik egy kis strandolásra és pihenésre vágynak, a Korall-öböl vagy Coral Bay az egyik legjobb hely. A Korall-öböl (görögül Κόλπος των Κοραλλίων) Paphos városközpontjától kicsit messzebb, kb. 12 kilométerre található, és akár busszal is megközelíthető. Ezt az szép partszakaszt Páfosz legjobb strandjai közé soroljuk, ugyanis finom homokjával és sekély, általában tiszta vizével a családosok és a vízi sportok szerelmesei körében egyaránt népszerű. A víz lassan mélyül, így úszásra, búvárkodásra és gyermekek pancsolására is tökéletes.

A strandhoz vezető út mentén számos üzlet és étterem sorakozik, így akár egész napos programot is szervezhetünk ide. A parton napernyőket és napágyakat lehet bérelni, és bár néha zsúfolttá válik a főszezonban, a hangulat mindig kellemes itt. Ha szeretnénk aktívabban eltölteni az időt, kipróbálható a jetski, a vízisí és természetesen a búvárkodást is, halakkal elsősorban a Korall-öböl szélén, a köves részeknél találkozhatunk.

Sokan azért szeretjük ezt a helyet Páfosz nevezetességei között, mivel a Coral-bay így egyszerre biztosítja a pihenés és a szórakozás lehetőségét, és méltán szerepel a „Paphos látnivalói” listák élvonalában – hiszen ahogy a mondás tartja, nincs igazi ciprusi kaland strandolás nélkül!
A Coral beach koordinátái és megközelítés: 34.855193, 32.369536
Akamas-félsziget
Az Akamas-félsziget Páfosz látnivalói között kifejezetten fontos, mivel Ciprus egyik legértékesebb természeti kincsének és sok helyen érintetlen tájnak számít. Páfosztól messzebb van, hiszen 45-50 kilométeres távolságra fekszik, a sziget északnyugati csücskében, így nem is városnézési, hanem kirándulási program.

Paphos látnivalói között az Akamas félsziget területe egyfajta unikum, hiszen itt találkozik a szárazföldi és tengeri élővilág: teknősök, ritka madárfajok és endemikus növények lakják a vidéket. Nem véletlen, hogy a félszigetet különleges védett övezetté nyilvánították.
Ha szeretjük a túrázást, akkor az Akamas-félsziget számos kijelölt gyalogösvényt kínál. Az egyik legnépszerűbb hely itt a Aphrodité fürdőjének környéke, mely a helyi mítoszok szerint az a hely, ahol a szerelem istennője a fürdőzéseit tartotta egy kis tóban. A túra során több helyen szép kilátás nyílik Ciprus északi tengerparti részére is.

Fontos tudni, hogy a természetvédelmi területen a motoros járművek használata korlátozott, viszont vannak szervezett quad- és terepjárótúrák, amelyek kisebb csoportokban fedezik fel a környék rejtett öbleit, sziklaképződményeit és eldugott strandjait. Ha pedig még ennél is jobban belemerülnénk az érintetlen természetbe, lehetőség van szervezett hajókirándulásokra, ahol a tengerről csodálhatjuk meg a partvonalat. Itt van ugyanis Ciprus egyik legszebb tengerparti része, Akamas Kék Lagúnája (Akamas Blue Lagoon), ahol a víz üvegszerűen átlátszó és nagyon tiszta.

Ha szeretnénk egy napra magad mögött hagyni a városi forgatagot, csomagoljunk be a hátizsákba, vegyünk fel egy kényelmes cipőt, és induljunk el felfedezni ezt a szép vidéket!
Akamas félsziget koordináták: 35.056123, 32.346406 (Afrodité Fürdője)
Avakas-szurdok (Avakas Gorge Canyon)
Az Avakas-szurdok Páfosz környékének, de egyben Ciprusnak is az egyik leglátványosabb képződménye, a sziget legszebb szurdokának tartják. Ha rajongunk a természetjárásért és a lélegzetelállító geológiai formációkért, akkor ezt a helyet nem hagyhatjuk ki. A szurdokban a mészkősziklák meredeken magasodnak, néhol alig néhány méterre közelítik meg egymást, mintegy alagutat hozva létre. Az Avakas-szurdok (térképeken Avakas Gorge Canyon, görögül Φαράγγι του Άβακα) bejárása során végigkövethetjük, hogyan formálta a víz és a szél évmilliók alatt ezt a gyönyörű ciprusi tájat.

A kirándulás viszonylag könnyűnek mondható, ám helyenként kicsit csúszósak lehetnek a kövek, ezért érdemes vinni magaddal strapabíróbb és zártabb cipőt. A szurdok alján gyakran egy kis patak csordogál, amely a téli- és tavaszi hónapokban több vizet hord, nyáron viszont néhol teljesen ki is száradhat. Szerencsés esetben akár vadkecskéket is láthatunk.
Nem csak a táj lenyűgöző, de sok helyen a csend, vagy épp az érdekes hanghatások, amit a meredek sziklafalak között megtapasztalhatunk, egészen különleges. Érdemes korábban, még reggel indulni, hogy elkerüljük a hőséget és a nagyobb turistacsoportokat. Az Avakas-szurdok véleményünk szerint az egyik legemlékezetesebb természeti élmény, amit Paphos környékén átélhetünk.

Avakas szurdok megközelítés és koordináták: 34.920295, 32.337946 (a parkoló földes úton érhető el)
Agia Paraskevi templom
Az Agia Paraskevi templom Páfosz látnivalói között azért különleges, mert a város legrégebbi bizánci templomának számít, ráadásul ilyen típusú templomból csak kettő van egész Cipruson. A város keleti részének külvárosi részének tekinthető, a központtból bő 4 kilométerre lévő Geroskipou faluban lévő templom egy különleges ötkupolás, háromhajós, hordóboltozatos bazilika.

A térképeken Byzantine Church of Agia Paraskevi, Ιερός Ναός Αγίας Παρασκευής névre keresztelt templom a bizánci építészet jelentős példája Páfoszban, ahol a gyönyörű belső falfestmények különböző időszakokból, a 8-15. közötti századokból származnak.
A templom freskóin kívül Agia Paraskevi különlegessége még az itt őrzőtt kétoldalas ikon, amely a 15. századból származik, és amelynek az egyik oldalán Szűz Mária, a másikon a keresztre feszítés jelenete látható. Apró érdekesség, hogy a hagyomány szerint a Páfosz határában lévő falu neve, a Geroskipou név (görögül „szent kert”) Aphrodité istennő szent kertjéből származik, amely a legendák szerint ettől a falutól délebbre, a tenger felé helyezkedett el.
Az Agia Paraskevi templom koordinátái és megközelítés: 34.760184, 32.452786 (a főúton kicsit odébb, kintebb az úton lehet megállni, egy kis téren kell átjönni a templomhoz).
Paphosi Afrodité Waterpark
Ha a családdal vagy baráti társasággal keresünk egy kis felhőtlen szórakozást a forró ciprusi napokon, akkor a Paphosi Afrodité Waterpark (Υδροπάρκο Αφροδίτη) jó úticélnak és programnak számít Páfosz látnivalói között. Ez egy modern és jól felszerelt vízi élménypark számtalan csúszdával, medencével és kalandparkkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A hullámmedencében és a lassú folyóban hűsölve szó szerint leúszhatjuk a feszültséget, míg az adrenalinfüggők a magasabb és meredekebb csúszdákon tehetik próbára bátorságukat.

A parkban külön gyermekzóna is található, ahol sekélyebb víz és kisebb csúszdák biztosítanak felhőtlenebb szórakozást a legkisebbeknek is. A higiéniai előírásoknak megfelelően a park területén folyamatosan gondoskodnak a tisztaságról. Amit érdemes tudni a megközelítéshez, hogy az Paphosi Afrodité Waterpark a városközponttól bő 5 kilométerre található, de könnyen elérhető tömegközlekedéssel is. Ha saját autóval érkezünk, akkor parkoló áll rendelkezésre.

A belépőjegyek ára tartalmazza a legtöbb csúszda és medence használatát, de az érdemes tudni, hogy bizonyos szolgáltatások, például a széf vagy az extra vízi sporteszközök, külön díjazással vehetőek csak igénybe. Összességében a Paphosi Afrodité Waterparkot sok nyaraló szereti és jó lehetőség páfoszi programok között, ha egy napra elmerülnénk a vízi örömökben, és egy kicsit felcserélnénk az ókori emlékek bejárását egy vidám vízi kalandra.
Páfosz vízi vidámpark koordináták: 34.741633, 32.440794 (parkoló)
Összegzés Páfosz látnivalóiról, amiket érdemes megnézni
Ahogy fent végigjártuk Paphos látnivalóit, jól látszik, hogy ez a város sokkal több, mint egy átlagos tengerparti üdülőhely. A régió történelme több ezer évre tekint vissza, amit az ókori mozaikok, a bizánci és középkori emlékek, a sziklákba vájt sírhelyek, kolostorok és templomok is tanúsítanak. Ugyanakkor a város nyüzsgő, friss és nyaralóbarát arca a sétálóutcák és a nevezetességek nyüzsgésében, a helyi rendezvényekben és a családbarát vízi parkokban is megmutatkozik.

Ciprus szigetén Paphos sok téren képes maradandó emléket nyújtani városnézéskor és tengerparti nyaraláskor is. Ha tervezzük, hogy felfedezzük Paphost, érdemes több napot is szánni a városra és környékére, mert sok a helyi látnivaló és rejtett gyöngyszem. Egy biztos: bárhová is visz az utad Paphosban, izgalmas, színes és emlékezetes élmények várnak ránk!
És most katt ide Páfosz szállodáihoz és apartmanjaihoz, vagy nézz szét a szállások között egész Cipruson!
