Ciprus történelmi látnivalói

Frissítve:

Kition

Kition Larnaka látnivalói Ciprus

Ciprus történelmi látnivalói

Frissítve:

Kition

Kition Larnaka látnivalói Ciprus

Így is ismerheted: Ancient Kition, Archaeological Site of Kition, Αρχαιολογικός Χώρος Κιτίου

Ciprus egyik legrégebbi városállama, az i.e. 10. század környékén virágzott Kition (Ancient Kition) a mai Larnaka területén található, és a romjai az egyik legjobb történelmi látnivalónak számítanak a kelet-ciprusi városban.

Kition, Larnaka látnivalók, Ciprus

Az ősi Kition története

Az ókori ciprusi várost, melynek neve a latin Citium szóból származik, az i.e. 13. században alapították. A tárgyi leletek szerint Kition első telepesek görögök voltak, akik a szigetre a réz bányászata miatt érkeztek. A város alapítása után alig 200 – 300 évig virágzott, majd a környék a tenger felől folyamatosan érkező fosztogatók miatt lassan elnéptelenedett.

Az életet a főníciaiak hozták vissza, akik folytatták az abbamaradt építkezéseket, és új falakat is emeltek. Őket a perzsák követték, akiket alig egy évszázadnyi uralkodás után Ptolemaiosz görög uralkodó űzött ki a szigetről.

Ciprus római megszállása i. e. 58-ban következett be, így Kition élére római helytartót neveztek ki. A rómaiak által birtokba vett épületeket i. sz. 320 körül több földrengés is megrázta, és a város nagy része elpusztult. Teljes újjáépítésre ezek után már nem került sor, kisebb helyőrségek maradtak, akik az arabok támadásaitól védték Ciprus délkeleti részét.

A középkorban lassú építkezések során ismét nagyobb teret nyert a város, ami a törökök megjelenése sem lassított igazán. Ők nevezték át a várost Larnacának, ami a 18. századra a térség legnagyobb kikötője lett.

Kition, Larnaka látnivaló Ciprus

Az ősi Kition Larnaka egyik legjelentősebb történelmi látnivalója

Kition több mint kétezer éves épületeinek feltárását 1929-ban kezdeményezték először, ám a főként svéd kutatókból álló régészeti csapatnak sajnálattal kellett tudomásul vennie, hogy az angol telepesek az ősi romokat a környékbeli mocsarak feltöltésére is használták – a leletek egy része már feltárás előtt megsemmisült. Emiatt megnövelték az ásatási területek számát, és végül még egy helyen rábukkantak az ősi város maradványaira: ebből lett Kition (Archaeological Site of Kition, Αρχαιολογικός Χώρος Κιτίου) két feltárási területe, Kathari és Pampoula.

A földből érmék, vázák, szobrok, réz használati tárgyak bukkantak elő, melyek közül többet nem csupán a ciprusi múzeumokban, hanem a párizsi Louvre-ban, illetve Berlin múzeumában is őriznek. A ma is megtekinthető régészeti lelőhelyen görög és római templomromok, középületek, védőfalak maradványait fedezhetjük fel: a térképeken, illetve jelzőtáblákon a helyet Archaeological Site of Kition, illetve Αρχαιολογικός Χώρος Κιτίου feliratokkal jelzik.

Kition (Ancient Kition) információk

Az ősi Kition megközelítése Larnakában a terület déli részén történik (térképeken Ancient Kition Entrance, Είσοδος Αρχαιολογικός Χώρος Κιτίου jelzéssel), mely a város yachtkikötőjétől (Larnaca Marina, Μαρίνα Λάρνακας) bő 1 kilométerre fekszik. Amennyiben sétálnánk, a tengerparttól kb. 20 perces gyaloglásra számítsunk.

  • Kition koordináták: 34.923107, 33.630884 (Larnaka kikötőjétől kb. 1 kilométerre, Archiepiskopou Kyprianou, Larnaca, Cyprus)
  • Belépő díj: kb. 3 Euro
  • Nyitva tartás: 8:30 – 16:00

Larnaka szállásaihoz egyszerűen csak kattintsunk ide, ahol a szállodákat, apartmanok és studiókat találhatjuk, elolvashatjuk a véleményeket, és könnyen le is foglalhatjuk a szimpatikus szállást!

Ami még érdekes információ lehet számodra

Afrodité fürdője

Afrodité fürdője, Ciprus Akamas félsziget (Bath of Aphrodite)
Így is ismerheted: Baths of Aphrodite, Λουτρά της Αφροδίτης Ciprus nyugati oldalán, az Akamas-félsziget északi oldalán bukkanhatunk rá a legendás helyre, ahol maga Afrodité fürdőzött. A Páfosztól szűk ötven kilométerre, északra található Afrodité fürdője (Baths of ...

Ciprus történelme

Ciprus történelme
Mit érdemes tudni Ciprus történelméről? A sziget az elmúlt évszázadokban oly sok mindent átélt, és számos tanulságos, érdekes vagy épp szomorú esemény határozta meg a múltat. Összefoglaljuk Ciprus történelmét, melyet akkor is érdemes ismernünk, ha csak ...

Apollo Hylates

Apollo szentély, Apollo Hylates Ciprus
Így is ismerheted még: The Sanctuary of Apollo Hylates, Ναός Απόλλωνος Υλάτου Az ókori görögök által i.e. 7. században épített Apollo Hylates szentély Ciprus délnyugati részének dombjaira épült, a mai Limassol várostól 15 kilométerre. Az egykor ...

A páfoszi királysírok

Páfoszi királysírok
Így is ismerheted: Archaeological Site of the Tombs of the Kings, Αρχαιολογικός Χώρος Τάφων των Βασιλέων A páfoszi királysírok Ciprus leglátványosabb történelmi emlékei közé tartoznak, a sziget nyugati oldalának kiemelt fontosságú látnivalói. A Páfosz (Paphos, Πάφος) ...