Agia Napa Ciprus legszebb strandjaival büszkélkedhet sok nyaraló szerint, ahol a tenger lassan mélyülő, gyakran szinte lagúnaszerű, a homok pedig több helyen is szinte fehérbe hajló. Agia Napa strandjai több mint tíz kilométeren át húzódnak a város egyik szélétől a másikig, mögöttük méretes szállodakomplexumokkal és beach bárok sokaságával.
Az alábbiakban összefoglaljuk mindazt, amit Agia Napa (Ayia Napa, Αγία Νάπα) strandjairól tudni érdemes, ha Ciprus ezen részére utazunk!
Agia Napa strand információk
A tavasztól őszig rendkívül népszerű Agia Napa strandjai a település nyugati oldalán elterülő új kikötőtől (Ayia Napa Marina, Μαρίνα Αγίας Νάπας) kezdődnek, ahol az Agia Thekla kápolna is található. Innen kisebb-nagyobb megszakításokkal 10-12 különféle strandszakasz látogatható meg, majd Agia Napa tengerparti szakaszának keleti végét a Szerelmesek Hídja sziklaboltív jelöli a város határában. Még ezen túl is akad egy-egy aprócska öböl, ám ezek általában szállodákhoz tartoznak, és gyakran magukon a hoteleken át vezet le az út a tengerhez.
Agia Napa strandjairól érdemes tudni, hogy az ősz közepéig tartó nyári szezonban gyakorlatilag mindegyik jól kiépített, ahol a partot beach bárok és hosszú napernyő sorok határozzák meg.
Agia Thekla beach (Παραλία Αγίας Θέκλας)
Az Agia Thekla strand a városközponttól még meglehetősen messze fekszik, több mint 5 kilométerre Larnaka irányában, így ide autóval vagy motorral célszerű érkezni. A ciprusi strand nemes egyszerűséggel a szomszédos Agia Thekla kápolnáról kapta a nevét (Agia Thekla beach, Παραλία Αγίας Θέκλας), és a térképeken is így jelölik. A puha, aranyszínű homokot helyenként errefelé sok helyen sziklapadok határolják, nyaranta a part mögött bérelhető napernyőkkel.
Ez a tengerpart egyik oldalán Agia Napa és Ciprus egyik legszebb strandjára, a Nissi beachre is emlékeztet, ugyanis egy kis sziklás félsziget a parttal szemben lagúnaszerűvé varázsolja ezt a helyet. Agia Thekla beach mögött nagy szállodák még nem jellemzőek, egy-két kivétellel itt inkább villák és apartmanok vannak.
The Dome beach
Agia Napa strandjainak sorában az Agia Thekla beach után a Dome beach következik, a kettő között a város modern kikötőjével – ez a hely még mindig kb. 5 kilométeres távolságban van a városközponttól. A Dome beach a nevét a mögötte emelkedő négycsillagos, medencés szállodáról kapta (Dome Beach Hotel & Resort). Aranyhomokos, kiépített part jellemzi, melynek egyik különlegessége a szomszédos, borókabokrokkal is borított kis félsziget, a Makronissos.
A Makronissos-félsziget régészetileg ismert hely, ugyanis ókori temetkezési helyszín volt, melyet a sziklafalakba vágtak – ha elsétálunk arrafelé, díjmentesen megtekinthető. A Dome beach homokos, lassan mélyülő strandját két oldalról sziklák keretezik, ahol akár búvárkodni is érdemes.
Makronissos beach
A félsziget túlsó oldalán, gyakorlatilag egy perc sétára a Dome beachtől Agia Napa egyik legnépszerűbb strandja látogatható meg, a Makronissos beach. A hosszú és széles, aranyhomokkal borított part hosszú napernyő sorokkal borított, a tenger nagyon lassan mélyülő. Nyári időszakban a vízisport lehetőség is rendszeres, a sekély tenger miatt pedig a gyerekek számára és a kevésbé jó úszóknak egyaránt ideális itt a strandolás.
A Makronissos beach mögött a négycsillagos Asterias Beach Hotel emelkedik, mely a szomszédos Dome Hotellel együtt nyújt szálláslehetőséget azok számára, akiknek szimpatikus ez a hely Agia Napában. A strand mögött két-háromszáz méterre további, a part menti szállásoknál valamivel kedvezőbb árú ajánlott szállodák is vannak, melyek az alábbi linkeken szintén megtekinthetőek.
Landa beach
A Landa beach mintegy 300 méterrel közelebb helyezkedik el Agia Napa központjához, kb. négy kilométerre attól. A Makronissos stranddal egy kis járda köti össze, így alig pár perc sétával már akár máshol is strandolhatunk. Mivel kifejezetten népszerű part Cipruson, az öböl általában kora nyártól ősz közepéig zsúfolt a napernyőktől.
A Landa beach lassan mélyülő, homokos strandja kifejezetten gyerekbarát, több helyen mentes a szikláktól, és a víz lassan mélyülő. Közeli szállások terén sok utazó a fentebb a Makronissos beachnél is említett, alig pár perces sétára fekvő szálláshelyeket javasolja, illetve a közelben még az alábbi szállások fekszenek. A Landa beach keleti oldalán egy cserjékkel borított kis félsziget terül el, rajta ingyenes parkolóval, pergolával, és járdával a következő strandhoz.
Latchi Adams beach
A Latchi Adams beach Agia Napa egyik legkisebb strandja, melyet a Landa beachtől csupán a kis sziklás félsziget választja el, kb. háromszáz méterre tőle. Az alig 50 méter hosszú, homokos part előtt a tengerben viszonylag sok a szikla és a kő, de van egy-két hely, ahol be lehet gyalogolni a tengerbe.
Tőle gyakorlatilag alig 100 méterre egy igazi strand-nagyágyú, Agia Napa egyik legszebb strandjaként a Nissi beach foglal helyet, ahová egy András apostolnak ajánlott kis kápolna (Church of Apostolos Andreas, Εκκλησία Αποστόλου Ανδρέα) megkerülésével juthatunk el.
Nissi beach
Ciprus leghíresebb, és sokak szerint legszebb strandja, a Nissi beach (Παραλία Νησί) Agia Napa központjától 3,5 kilométerre terül el. A teljesen lagúnaszerű strand különlegességét a parttal szemben lévő szigetnek köszönheti, ameddig a tenger gyakorlatilag alig mélyül, és van hogy bokáig érő vízben lehet átsétálni rá.
A Nisi sziget, avagy másik nevén Agia Napa sziget (Ayia Napa Island, Νησί της Αγίας Νάπας) vízállástól függően 70-80 méterre fekszik a parttól, és a tenger előtte valóban lagúnát képez, a vízszint bokáig érőtől a derékig érőig váltakozik. A vajszínű, szinte fehérbe hajló, puha homok a lábnak is kellemes, a tengerben pedig élmény itt a séta.
A Nissi beach a látványának köszönhetően Ciprus ikonikus strandja lett az utóbbi évtizedekben, és szinte mindenki látni akarja, aki Larnakába vagy Agia Napába utazik. Ennek is köszönhető, hogy Agia Napa egyik legnépszerűbb partjaként jó minőségű szállodák, bárok, éttermek épültek köré, így gyakorlatilag ide is lehet szállást foglalni Cipruson, nézzük csak meg az alábbi szállásokat.
Vathia Gonia beach
A Vathia Gonia beach (Βαθειά Γωνιά) Agia Napa kis méretű tengerpartja, ám az egyik legzsúfoltabb is. A látványos, hosszan a szigetbe nyúló öblöt éttermek és szállodák zárják körbe, homokos fövenyén kevés szabad hely marad a napernyőktől nyáron. A Vathia Gonia beach a Nissi strandtól kb. 800 méterre fekszik, így mindössze 8-10 perces sétára van a két fürdőhely egymástól. Vathia Gonia mögött az alábbi szállások emelkednek, melyek foglalhatóak is.
Pernera beach
A Vatha Gonia strand után egy kis sziklás félsziget következik, majd a tenger mentén sétánnyal is összekötött Pernera beach (Περνέρα) érhető el. A homokos, helyenként sziklás partszakasz mögött apartmanok emelkednek, a tenger különlegességét pedig a MUSAN, egy tenger alatti múzeum teszik különlegessé.
A 2021 július végén megnyitott MUSAN tenger alatti szoborparkja a parttól kb. 200 méterre található, és sznorkelezés közben szép látványt nyújt: a szobrok maximum 10 méteres mélységben vannak.
Katsarka beach
A Pernera strandtól két kilométeren át nincsenek fürdésre alkalmasnak tekinthető strandok, ugyanis a part itt végig sziklás. Van azonban egy-két érdekes járdaszakasz, pl. a Katsarka beach (Κατσαρκά) vagy a Mandi beach (Μάντη Παραλία) részeken, ahol a tenger fölé is kikanyarodik a járdaplatform. Ezt követi Agia Marina kikötője, majd közvetlenül mellette a város központi strandjai, melyek gyakorlatilag egy hosszú öböl kisebb részeinek tekinthetőek.
Limanaki beach, Pantachou beach és Glyki NEro beach
Az Agia Napa kikötőjének nyugati oldalától kezdődnek a városközpont strandjai: akik a a település közvetlen központi részén foglalnak szállodát vagy apartmant, és nem szeretnének kimozdulni, közülük szinte mindenki idejön napozni és fürdeni. A 900 méter hosszú szakasz három fő része a kikötő melletti Limanaki beach, középen a Pantachou beach és a másik végén a Glyki Nero beach, de van aki egyszerűen csak Agia Napa beach néven emlegeti ezt a részt.
Ezeken a hosszú, aranyhomokkal borított strandokon szinte minden könnyen elérhető és megtalálható: a part teljes hosszában és szélességében bérelhető napernyők, bárok, éttermek, négy és ötcsillagos szállodák sokasága fekszik, magas pálmafák társaságában. Agia Napa központi strandjain a víz lassan mélyül, így a tengervíz hőmérséklete aktuális időjárástól függően már akár a kora nyáron is élvezhető. A part mögött az ajánlott szálláshelyek az alábbiak, melyekről a magyar nyaralók is jó véleménnyel vannak.
A ciprusi nyaralóváros három központi strandjait kisebb-nagyobb homokpadok és sziklakiszögellések választják el egymástól, mégis szinte egybefüggő területről van szó, rendkívül hasonló karakterrel. A Limanaki beach és a Pantachou beach nagyjából az öböl közepén választódik el egymástól, míg a keleti szélén Glyki Nero beach picit elkülönül a többitől egy homokpadnak köszönhetően.
Agia Napa központi tengerpartjain főszezonban akár nagyobb zsúfoltságra is számítani lehet, nyári időszakban van ahol a beach bárok környékén nappal is buliznak. Kora nyáron és ősszel egészen komfortossá is válhat itt a tér, de aki valamivel csendesebb részt szeretne, a közvetlen városközponttól távolabbi részek jobban ajánlottak. A helyi szállodák szinte mindegyike biztosít medencét is a vendégeinek.
A nyaralóváros központi strandjait Agia Napa érdekes természeti látványossága, Szerelmesek Hídja (Love Bridge, Bridge of Lovers) nevű sziklaboltív zárja, mely innen mindössze 700-800 méterre fekszik keletre. A Szerelmesek Hídja a régió egyik legtöbbször fotózott látványossága, melynek mellől Agia Napa fő strandjai is remekül látszanak, mellette parkoló is van.
A Szerelmesek Hídja Agia Napa egyik legtöbbször fotózott látványossága, a városközpont strandjaitól sincs túl messze
A sziklaboltívvel a város is véget ér, ezt követően a parton aprócska sziklaölbök vannak, mellettük és mögöttük szállodákkal, majd innen kb. 4 kilométerre Ciprus legszebb tengeri barlangjai tekinthetőek meg. Agia Napa tengeri barlangjahoz a központi kikötőből is érkeznek hajókirándulások, hogy az ide látogatók tenger felől is megcsodálhassák ezt a kivételes helyet a szigeten.
Amennyiben Agia Napában keresünk szállást, mindig érdemes elolvasni a szállodákról és apartmanokról írt véleményeket, megnézni a képeket, majd a kinézett szállást előre lefoglalni. A városban 2, 3, 4, 5 csillagos szállodák bősége üzemel: Agia Napa szállásaihoz csak kattintsunk ide, vagy az alábbi képre!
Az Agia Napába történő utazáshoz az idén ajánlott utasbiztosításért kattintsunk ide, ahol kiszámolhatjuk és megköthetjük a ciprusra is előszeretettel ajánlott utasbiztosítási csomagot a nyaralásunkhoz.
Érezd jól magad Agia Napa legjobb strandjain, Ciprus szigetén!